27. fejezet

Margo P.

Amennyire elakartam mondani, annyira nem tudom. Belenézek a szemeibe, és nem tudom elmondani neki. Berezeltem.

- Margo? - kérdezi. - Mi az? Megijesztesz.

- Szerintem szakítanunk kéne - mondom neki.

Gondolkodtam ezen, és nem érzem úgy, hogy nekem és Louisnak együtt kéne most lennünk. Én csak, annyira túl vagyok terhelve.

Érzelemmentesen néz rám.

- Zayn miatt? - kérdezi a semmiből.

Zavartan felhúzom a szemöldökömet.

- Nem. Mi van? Miért volna ez miatta?

Vállat von. Nagyot nyel, és a szemembe néz.

- Miattam? - kérdezi.

Az arckifejezése annyira szívszorító.

- Miattam, Louis - sóhajtok.

Kihúzza magát.

- Ilyet még sosem hallottam.

Lenézek.

- Sajnálom - mondom.

Tényleg így van. Megfordulok, és elindulok fel a szobámba.

- Szeretlek - mondja, amitől lefagyok.

Tessék?

Lassan megfordulok és rá nézek.

- Tudom, hogy nem voltunk sokáig együtt, de te vagy a legcsodálatosabb ember, akivel valaha találkoztam. Ötödik osztály óta ismerlek, és mindig annyira tökéletes voltál. Vicces vagy, erős és te vagy a legokosabb ember, akit ismerek. Sosem félsz strébernek lenni és ez imádnivaló.

Csak állok ott. Mit szokás mondani, miután valaki ilyeneket mond nekünk?

- Lou...

- Így igaz - szakít félbe. - Szeretem a mosolyodat, a zenei ízlésedet, a gondolkodásodat, a humorodat és a többit. Kérlek, adj nekünk még egy esélyt. Ígérem, bármit is tettem, helyre tudom hozni. Az leszek, akit akarsz, hogy legyek.

Egy könnycsepp gurol le az arcomon. Bólintásra hajtom a fejemet. Mit kellett volna tennem? Épp most ürítette ki nekem a szívét.

- Oké, Louis.

Elmosolyodik, és szorosan megölel.

Most aztán mit fogok csinálni?